gondolkodo-al-anonos-no

A semmittevés ereje

Az első Al-Anon gyűlésemen megismertették velem az Első Lépést: Beismertük, hogy tehetetlenek vagyunk az alkohollal szemben, hogy életünk irányíthatatlanná vált.

Amennyire az elején ez lehetséges, megértettem, hogy nincs hatalmam az alkohol felett és az életem hajóján sem én vagyok a kormányos. A szponzorom segített belátni, hogy ugyanígy nincs hatalmam más emberek, helyek és egyéb dolgok felett sem. Idővel arra is rájöttem, nem befolyásolhatom az érzéseimet és gondolataimat. A kényszeres gondolkodás tette kezelhetetlenné az életemet. A képzelt félelmeim elorozták a nyugalmamat, táplálták a megengedő viselkedést, és tönkretették a kapcsolataimat.

Tudtam, hogy gyakorolnom kell az elhatárolódást, de nem tudtam, hogyan kezdjem el.

Szerencsére az Al-Anon irodalmakban megoldásra találtam. A „Bátorságot, hogy változtassak napról napra” (B-16) című könyvben a május 20-i és november 1-i olvasmányokban leltem rá a megoldásra, hogy milyen lépéseket kell tennem annak érdekében, hogy felülkerekedjek az eltorzult gondolkodásomon.

ima-egy-alkoholistaert-al-anon-csaladi-csoport

Megállhatok, hozhatok egy jobb döntést, kérhetem a Felsőbb Erőm segítségét, felhívhatok egy programban részt vevő barátot, mélyeket lélegezhetek, egy rövid sétával lenyugtathatom magam, vagy felidézhetek egy-egy Al-Anon szlogent vagy a Békesség Imát.

Mindent meg kell tennem, hogy eltávolodjak a rögeszmés gondolkodásomtól.

Az ilyen gondolatok pont olyan erősek és romboló hatásúak rám nézve, mint az alkohol az alkoholistára nézve. Ezek az olvasmányok emlékeztetnek rá, hogy figyeljek oda a gondolkodásomra és ismerjem fel, mikor veszélyeztetik a lelki békémet és a kapcsolataimat.

A honi csoportom egyik tagja a megszállott gondolkodás erejéről beszélt. Azt javasolta, amikor érzem, hogy félelemvezérelt gondolataim támadnak, ne csináljak semmit. A nem cselekvés azt jelenti, hogy tudatosan döntök úgy, hogy nem csinálok semmit. Érzelmileg és mentálisan is hátra lépek a helyzetből és adok időt a szívemnek és elmémnek az “újraindulásra”. Néha a semmittevés a legjobb választás a cselekvésre!

Miután megnyugodtam, szeretetteljesen cselekedhetek: vizualizálok egy imát a szerettemért. Lehunyom a szemem, és látom őt boldogan állni az aranyló fény és szeretet záporában. Én is beleléphetek ebbe a szeretet-zuhatagba.. A Tizenkét Lépés jelentése minden olvasással egyre mélyebbé válik számomra.
Továbbra is rendszeresen vissza fogok térni a programba.

Romney N., Oklahoma
The Forum, 2023. április.


Az eredeti angol cikk itt olvasható.

Similar Posts

  • A helyes irány felé

    Amikor először jöttem Al-Anonba, már öngyilkosságon járt az eszem. A szélsőséges gondolkodásom által csak egyfajta választ tudtam elképzelni arra a sok fájdalomra, amit átéltem. Nem láttam más kiutat. Ahogy azóta sokszor elmondtam már, nem akartam igazán meghalni, de kétségbeesetten véget akartam vetni a fájdalomnak. Lassacskán, ahogy gyűlésről-gyűlésre fejlődtem a programban, számos szlogennel találkoztam, amik segítségemre…

  • Az Al-Anon, mint hagyatéki kedvezményezett

    Az Al-Anon is szerepelhet a végrendeletben. Nem kétséges, hogy mind hallottuk már az Al-Anonban, hogy a programunk segít felelősséget vállalni magunkért – a pénzügyeinket is beleértve. Mégis, amikor a felelősségre gondolunk, ezzel kapcsolatban ritkán jut eszünkbe a végrendelet, holott az a jövő generációinak öröksége. Amikor az ember végrendeletet ír, azokra gondol, akik számára fontosak. Családtagokra,…

  • Nem szégyen és nem dicsőség

    Felnőtt lányom alkoholista Egy alkoholista felnőtt lány anyjaként magamban hordoztam a „Bárcsak …” bűntudatát. Ha másképp neveltem volna, ha másképp beszéltem volna vele, ha több figyelmet adtam volna neki, vagy szigorúbb rendszert az életébe, esetleg kevésbé szigorút … talán más vége lehetett volna, talán akkor nem lett volna alkoholista. Az Al-Anon segített nekem elengedni a…

  • Kiváltság, hogy börtönben szolgálhattam

    Al-Anon a börtönben Az Al-Anon szolgálat a börtönökben kiváltság és szolgálat leghálásabb aspektusa, amit valaha is tapasztaltam. Teljesen őrültségnek hangzik, igaz? De a börtöngyűléseken az a kiváltság ért, hogy az embereket olyannak láthatom és ismerhetem meg, amilyenek valójában: megtört, sérült, fájdalmas és megbánással küszködő embereknek. Rám bízza egy másik ember a történetét, és bepillantást nyerhetek…

  • Fájdalomtól a gyógyuláson át a segítésig

    Újra és újra megsérültem Mielőtt beléptem az Al-Anonba az, “Ami nem öl meg az megerősít” mottó szerint éltem. Vicces, mi? A valóság azonban az volt, hogy végül újra és újra megsérültem. Az ismételt bántalmazás – mindegy, hogy érzelmileg, mentálisan, vagy pedig szellemileg – gyakran meggyengített. Csak kezdetleges eszközeim voltak, hogy megakadályozzam azt, hogy újra bántsanak….

  • Legyőztem a félelmemet, hogy megosszak a gyűléseken

    Amikor először jöttem az Al-Anonba, ugyanúgy nem mertem megosztani, mint azóta már több új társamtól is hallottam, hogy így éreznek. Féltem attól, hogy a történetem visszajut az alkoholista fülébe, ami katasztrofális következményekkel járna; féltem, hogy a megosztásom talán túl drámaian hangzik vagy félreértenek; továbbá féltem egy csoportnyi ember előtt beszélni. Mivel egy ideje már részt…