A spirituális élet felé, amit végül az Al-Anonban találtam meg, akkor kezdődött az utam, amikor kisgyermekként egy alkoholista családban cseperedtem. A felépülés felé vezető úton azonban csak életem derekán indultam el, amikor aggasztani kezdett a lányom betegsége.
Boldogtalan gyerekkorom volt. Egy diszfunkcionális család gyerekének a klasszikus története az enyém, amilyet sokan megtapasztaltunk. Apám alkoholizmusát soha nem kezelték, korán halt meg ezért. Én szintén nem jártam egyszer sem terápián, az alkoholizmusnak a családomra történt hatásai miatt.
Rögös út volt ez. Alacsony önértékeléstől szenvedtem, túlzott felelősségérzetem volt, folyton elítéltem magam mindenért, mindenkinek a kedvében akartam járni, de mindenekelőtt, állandó irányításkényszert éreztem. Tovább vittem ezeket a hibákat küszködő lányom nevelésébe, és ahogy ez várható volt, a helyzet egyre csak romlott.
Nagyon nehéz volt átküzdenem magam az Al-Anon első három Lépésén, amik rámutattak arra, mennyire nincs hatalmam és semmilyen képességem arra, hogy kézben tartsam ezt a családi betegséget, pláne, hogy még azt is sugallták ezek a Lépések, hogy szükségem van egy Felsőbb Erő segítségére. A makacsságomra ráment az egészségem és a karrierem. Ám amikor feladtam a csak magamra hagyatkozást és elkezdtem dolgozni az Al-Anon programon, az egész életem javulásnak indult.
A Lelki Béke Imát mantráztam minden nap. Megtanultam elengedni azt, amin változtatni nem tudok. Nincs hatalmam megszabadítani a lányomat a betegségétől, de megtehetem a saját részemet, hogy gyógyuljak az enyémből. Erre összpontosítom a munkámat az Al-Anonban.
20 éve tart már a lányom hullámvasútja a betegségével, most épp nagyon rossz állapotban van. Ez csak még jobban próbára tesz engem. A hitem napról napra erősödik azzal, amikor szeretettel a Felsőbb Erejére bízom őt, én pedig szilárdan bízom az enyémben.
A barátaim rendre kérdezgetik: – “Hogyan csinálod? Olyan egyszerűnek hangzik a szádból!”. Először is elmondom nekik, hogy idáig eljutni nem volt könnyű, csak évek után értem el ide, addig mérgeztem a legfontosabb kapcsolataimat azokkal a hibáimmal, amiket korábban felsoroltam. Változtatnom kellett, hogy boldogan élhessek.
Másodszor, ma már úgy döntök, feltétel nélküli hittel elfogadom, bármit is hozzon az élet. Valahol azt olvastam, a fájdalom az ellenállásban van, nem az elfogadásban vagy megadásban. Sokkal kevésbé fájó, ha engedem menni a dolgokat, abban bízva, hogy úgy alakulnak, ahogy kell. Az én dolgom csak annyi, hogy ne legyek a történések útjában.
Mind átélünk ilyen történeteket, de az Al-Anonban meglelt spirituális élet igazán nagy áldása számomra az, hogy bármilyen vihar tombol körülöttem, magamba belenézve mindig békére találok. Megtanulok az esőben táncolni.
Marilea R., Washington
The Forum, 2023. január
Az eredeti szöveg itt olvasható.