Soha nem gondoltam volna, hogy ez velem is megtörténik. Több, mint 20 éve éltem egy felépülő családban, amikor egy nap a férjem azt mondta nekem: „-Szeretném, ha tudnád, hogy ittam vadászat közben.”
Összeszorult a szívem, alig hittem el. Nagyon sok Al-Anon gyűlésen voltam már, sok minden volt a tarsolyomban, de arra nem számítottam, hogy egyszer ezért lesz rá szükségem. Hála Istennek, már volt szponzorom, jártam gyűlésekre, dolgoztam a Lépéseken és kiépítettem egy kapcsolati hálót, amire támaszkodni tudtam.
A férjem visszaesése által egy másik világban éreztem magam.
Soha nem tapasztaltam még ilyen tehetetlenséget. Ahhoz az eszköztárhoz nyúltam, amit megtanultam a programban, de ez nem volt könnyű út. Sokáig nem értettem meg az Első Lépés lényegét. Úgy döntöttem, mellette maradok és dolgozom a programon, aztán két és fél év alatt fejlődtem annyit, hogy végre lett bátorságom leszállni a körhintáról, amin ültem. Külön váltunk, ez pedig egy teljesen újfajta poklot hozott számomra. Ismét használtam az eszközöket, amiket egész eddigi életemben gyakoroltam.
A szeretett férfi elvesztése pusztító érzés volt.
Voltak napok, amikor nem akartam tovább menni, de az Al-Anon elvei biztattak, hogy van remény:
Tarts ki, a fájdalom véget ér!
Nem voltam egyedül, mások is voltak ilyen helyzetben, mint amilyenben én. Velem volt a Felsőbb Erő, aki megtette értem, amit én nem tudtam magamért. Hajlandónak kellett lennem a munkára, hinni abban, hogy ha dolgozom a programon és odafigyelek magamra, akkor gyógyulhatok és fejlődhetek, sőt, talán még a boldogságot is megtalálom.
Két év telt el a válásom óta, sokat változtam és fejlődtem ezalatt.
Még most is vannak fájdalmas, nehéz napjaim, de még mindig dolgozom a programon és mostanra már több reményt fűzök magamhoz és a jövőmhöz.
Jessica M., Oregon
The Forum, 2023. március
Az eredeti cikk itt olvasható.