Legyőztem a félelmemet, hogy megosszak a gyűléseken
Amikor először jöttem az Al-Anonba, ugyanúgy nem mertem megosztani, mint azóta már több új társamtól is hallottam, hogy így éreznek….
Alkoholisták hozzátartozóinak és barátainak közössége. Telefon +36204401932 (10-20 óra között hívható).
Amikor először jöttem az Al-Anonba, ugyanúgy nem mertem megosztani, mint azóta már több új társamtól is hallottam, hogy így éreznek….
Egy szokásos, szép nap volt. Úgy tűnt, a dolgok olyan jól mennek – egészen addig, amíg meg nem történt a…
Amikor először jöttem Al-Anonba, már öngyilkosságon járt az eszem. A szélsőséges gondolkodásom által csak egyfajta választ tudtam elképzelni arra a…
Amikor első alkalommal mentem Al-Anon gyűlésre, egy társ az ajtóban rám mosolygott és megölelt. Úgy éreztem, örülnek ott nekem. A…
A spirituális élet felé, amit végül az Al-Anonban találtam meg, akkor kezdődött az utam, amikor kisgyermekként egy alkoholista családban cseperedtem….
A közömbösségtől az Al-Anonos barátságokig Az alkoholizmus hatásaival legelőször életem későbbi szakaszában szembesültem. Amikor a felnőtt lányom elkezdett A.A. gyűléseken…