Amikor öt év együttlét után szakítottam az első barátommal, az édesanyám értem jött, hogy hazaköltöztessen. A tizenkét órás utunk alatt órákig nem váltottunk szót, mert én csak csendben nyeltem a könnyeimet. Egy ízben megtörte a csendet, megkérdezte, csomagoltam-e törölközőt. Ebben a pillanatban sokkal magányosabbnak és láthatatlanabbnak éreztem magam, mint a szakításom óta bármikor.
Amint hazaértünk a szülővárosomba, ellátogattam az első Al-Anon gyűlésemre. Mindig is tudtam, hogy az édesanyám alkoholista, és rajta az AA tudott segíteni, de még mielőtt megszülettem, azelőtt abbahagyta a gyűlésekre járást. Ezért féltem is egy kicsit, hogy nem felelek meg az Al-Anon követelményeinek és nem vehetek részt a gyűléseken, de nem így történt. Amint megérkeztem, mindenki szeretettel fogadott és üdvözölt. Egész életemben egy olyan anya mellett éltem, aki úgy mutatta ki a támogatását, hogy megtett helyettem dolgokat. Ezután óriási megkönnyebbülés volt egy olyan közösségben találni magam, ahol senki nem tett értem semmit, csak nyugodtan hátradőlve meghallgattak, tudomásul vették és elfogadták az érzéseimet.
Két héttel később, ugyanazon a gyűlésen, egy társunk arról kezdett beszélni, hogy elrejti az italt az alkoholista társa elől. Ez felelevenítette az emlékeimet arról, hogy én a kapcsolatomban csak egy pici üveg főzőbort tartottam a hűtőben, olyan keveset, hogy a társam ne tudjon tőle berúgni. Egy hónappal a szakításunk után, ezer mérfölddel arrébb felismertem, hogy az elmúlt 5 évemet egy alkoholistával töltöttem.
Ez a felismerés azonnal hitet és bizalmat ébresztett bennem a megosztások és irodalmak irányába, melyek az alkoholista családi mintákról szólnak, valamint arra ösztönzött, hogy szponzort keressek magamnak és dolgozzak a lépéseken. Segített megérteni, hogy a száraz, de még mindig diszfunkcionális családom hogyan formálta a kapcsolatokról alkotott elképzeléseimet és a saját érzelmi szükségleteimről alkotott felfogásomat.
Jó pár évvel később, még mindig akadályokba ütközöm az édesanyámmal való kommunikáció és érzelmi kapcsolódás terén. Dolgozom a programon a vőlegényemmel együtt, aki mögött már 10 józan év áll. A fejlődés iránti elkötelezettsége engem is inspirál. Az Al-Anon segített levennem a tagadás rózsaszín szemüvegét és olyannak látni magamat, az életemet és a szeretteimet, amilyenek valójában vagyunk, nem pedig olyannak, amilyeneknek gondolom, hogy lennünk kellene.
Audrey G., Oregon
The Forum, 2022 június