A legfontosabb, amit elsőre megtehetsz, hogy a hosszas tépelődés, útkeresés, önvád, belső lelki szenvedés miatt – eljössz egy élő gyűlésre, és megnézed, megtapasztalod, kipróbálod.
Hidd el, mindannyian hozzád hasonlóan, összetörve, és reménytelenül érkeztünk ide. Miután oly sok módszert kipróbáltál, hogy megállítsd az alkoholistát az ivásban, és egyik sem sikerült, és már teljesen reménytelen vagy, zaklatott, összezavarodott, van számodra egy nagyszerű lehetőség:
Nem szokatlan dolog, hogy amikor először látogatunk el Al-Anon gyűlésre, bizonytalannak érezzük magunkat. Sokan közülünk még mindig emlékeznek rá, mennyire vonakodva mentek el az első alkalommal. Életüknek e nehéz szakaszában nagyon sebezhetőnek érezték magukat. De megértésre és támogatásra találtak a társak között, így aztán örültek, hogy végül elmentek.
Íme néhány dolog, amit érdemes szem előtt tartani az első gyűléseden:
Az Al-Anon egy kölcsönösen támogató csoport.
Mindenki egyenrangú félként vesz részt a gyűléseken. Senki sem áll mások fölött, így nem ad tanácsot, vagy utasítást másoknak. A gyűlésen mindenkinek van valamilyen tapasztalata azokról a problémákról, amit valaki más ivászata okoz. Az első gyűlésen kérdezhetsz, vagy elmondhatod azt a helyzetet, amiben élsz. Ha jobban szeretnél csak hallgatni, mondhatod: “Passzolok”, vagy azt, hogy „most csak hallgatni szeretnék”.
Minden gyűlés különböző.
Minden gyűlés úgy zajlik, ahogy a tagok szeretnék, az irányelvek betartásával, ami elősegíti az Al-Anon egységét. Az Al-Anon azt ajánlja, hogy látogass meg legalább hat különböző gyűlést, mielőtt eldöntöd, hasznos-e a számodra az AlAnon.
Az Al-Anon nem vallási szervezet, főleg nem szekta.
Még ha a gyűlés helyszíne egy vallási központban is van, a helyi Al-Anon csoport bérleti díjat fizet az adott központnak, és egyik vallási csoporttal sincs semmilyen kapcsolatban. A te vallási hovatartozásod – vagy annak hiánya – nem lehet a témája az Al-Anon gyűlésnek, amely kizárólag arra irányul, hogy megbirkózz valaki más alkoholizmusának hatásaival. Olvasd el, hogyan talált rá az egyik tag a saját felfogása szerinti Felsőbb Erőre.
Eltelik majd egy kis idő, mire teljesen megérted, hogy mi a névtelenség jelentősége az Al-Anon programban.
Leegyszerűsítve, az anonimitás azt jelenti, hogy a szobában jelenlevők tiszteletben tartják azokat a bizalmas dolgokat, melyeket elmondasz, és a gyűlésen kívül sem közelednek hozzád oly módon, mely veszélyeztetné a te, vagy az Al-Anon gyűlésen részt vevő többi tag magánéletét.
A találkozó valószínűleg az Al-Anon Tizenkét Lépésének felolvasásával kezdődik.
Beletelik majd egy kis időbe, hogy teljesen megértsd, hogyan segít ez a tizenkét lépés helyreállítani azokat a negatív hatásokat, amit egy másik ember ivászata okozott. Az Al-Anon lehetőséget ad, hogy a saját tempódban fejlődj.
Megosztások az első gyűlésről
Milyen volt az első gyűlésem? Mi történt az első gyűlésemen?
Kedves újonnan érkező! Üdvözlünk!
Bármennyire félsz, kérünk, ne menj el. Én is féltem az első Al-Anon gyűlésemen.
Azt ígértem magamnak, hogy leülök a hátsó sorba, és meg se szólalok. De amikor bementem a terembe, mindenki egy asztal körül ült. Az emberek barátságosak és kedvesek voltak, én mégis nyugtalankodtam. Persze sírtam az első gyűlésemen. Ez azért történt, mert a tagok éppen olyasmiről beszéltek, amit magam is éreztem. Az aktív alkoholistával való együttélés olyan fájdalmat és a csalódást jelent, amit nem lehet egyedül elviselni.
A másfél órás gyűlés után kaptam pár baráti ölelést, néhány tag telefonszámát, és bőségesen elláttak irodalommal. Egyik tag fel is hívott másnap, és hamarosan ő lett a szponzorom. A gyűlésemen kapott legfontosabb üzenet az volt, hogy tehetetlen vagyok az alkohollal szemben, és nem az én hibám, hogy a férjem iszik. Ez nagy súlyt vett le a vállamról.
C. Magdolna
Volt, amit nem értettem az első gyűlésen?
Az első Al-Anon gyűlésemre a barátom első visszaesése után mentem be. Napok óta szűnni nem akaró sírás után, könnyáztatta arccal érkeztem. Nem volt rajtam smink, a hajam szimpla lófarokba volt kötve, csak hogy ne takarja az arcomat. Elvittem magammal a barátom szponzorát, egy régóta józanodó tagot, aki több mint húsz éves józansággal büszkélkedhet.
Ő volt az egyetlen ember akkoriban, akinek a segítségére számíthattam, és ő ajánlotta nekem az Al-Anont.
Emlékszem, besétáltam a gyűlésre, arra számítva, hogy ezek az emberek majd megmondják, mit kell tennem, hogyan segítsek a alkoholista barátomnak, hogy rendeződjön az élete. Megosztottam a többiekkel a történetemet, hogy a párom két és fél év józanság után újra iszik, és jelenleg börtönben van.
Vártam, hogy valaki, bárki, szintén megossza a titkait velem, hiszen mindenki bólogatott, vagy mosolygott. Egy hölgy hozzám fordult és így szólt: „Gyere vissza!” Egy másik ember azt mondta, “Isten hozott”. Mi történt? Miért nem mondják meg, hogy mit tegyek? Ott ültem, és még keservesebben sírtam.
A barátom szponzora nem szólt semmit, csak megsimogatta a hátam, mire fájdalmam és zavarodottságom nőttön-nőtt. Miért nem mondják meg nekem ezek az emberek, hogy hogyan oldjam meg a problémámat? Hát nem látják a fájdalmamat? Senki se törődik velem?
Aztán hirtelen elöntött a düh. Felpattantam a helyemről, és elkezdtem mindenkinek jól beolvasni, hogy micsoda gonosz és gyűlöletes emberek, amiért nem osztják meg velem ők is szégyenteljes titkukat, biztos, mert nem tartanak rá érdemesnek. Miután a teremben mindenkit jól legorombítottam, beleértve a barátom szponzorát is, kiviharzottam a teremből, azzal az elhatározással, hogy nélkülük fogom megoldani a párom alkohol problémáját.
A következő négy évet azzal töltöttem, hogy nyitott A.A. gyűlésekre jártam, és a Lépéseket tanulmányoztam, illetve elolvastam mindent, amit csak tudtam az alkoholizmusról és a függőségről. Beszéltem felépülőben lévő férfiakkal és nőkkel, és hallgattam a történeteiket. Szinte szakértője lettem ennek a szörnyű, pusztító betegségnek, miközben lelkileg egyre mélyebbre süllyedtem. Ez idő alatt két dolog is történt. A barátom és én összeházasodtunk, illetve ő hat újabb visszaesést élt meg.
Mire visszatértem az Al-Anonba, annyira megtörtem és kiüresedtem, hogy épp csak lélegezni voltam képes. Legbelül, titokban halott voltam. Nem volt már bennem remény, öröm, teljesen értéktelennek éreztem magam. Fáradt voltam, úgy éreztem, kiszívták belőlem az életerőt. Úgy tűnt, mialatt próbáltam meggyógyítani az alkoholistámat, saját magamat pusztítottam el.
Ekkor mentem el a második Al-Anon gyűlésemre. Nem is abban reménykedtem, hogy segítséget kapok, jobban féltem attól, hogy nem kapom meg. Akkoriban komolyan képes lettem volna megölni magam. Nem tudtam, mire számítsak, csak annyit tudtam, hogy nem tudok tovább élni ezzel a fájdalommal. Valami mégis azt súgta, hogy ha az A.A. segít az alkoholistákon, az Al-Anon programnak is használnia kell.
Ez alkalommal nem kiabáltam, fájdalmam és zavarodottságom se fokozódott. Csak ültem sírdogálva, és hallgattam a többieket. Néhányukkal együtt éreztem, de volt, akivel nem tudtam. Aztán hallottam, hogy valaki azt mondja, hogy nem én okoztam, hogy én nem gyógyíthatom meg, és hogy nem én irányítom. Hirtelen mázsás kövek gördültek le a szívemről. Tehát mindez nem az én hibám! Mintha halvány reménysugarat láttam volna megcsillanni. Kezdett felébredni az érdeklődésem.
Úgy érkeztem a gyűlésre, hogy meg akartam szabadulni az életemet megkeserítő kínzó érzésektől, és úgy távoztam, hogy vissza akarok jönni. A következő néhány hónapban minden héten eljártam a gyűlésekre, vásároltam és olvastam az irodalmat, beszélgettem a társakkal, találtam egy szponzort, és közösségi szolgálatot is vállaltam.
A kezdetekben képtelen lettem volna szavakba önteni a fájdalmam. Mostanra nem találok szavakat, hogy kifejezzem, mennyire hálás vagyok. A legrosszabb napom az Al-Anonban is messze felülmúlja a legjobb napot nélküle. Mára megtudtam, mit jelent a lelki béke, nagyra tudom becsülni a jó tanácsokat, és visszatért belém a remény. Képes vagyok elfogadni az alkoholista páromat olyannak, amilyen, mert tudom, ki vagyok én.
L. Angéla
Miben változtam az első gyűlésem óta?
Nemrég ünnepeltem a nyolcadik évfordulómat az Al-Anon programban, mint hálásan gyógyuló tag. Mosolyogva gondolok vissza az első gyűlésemre, mert tudom, hogy a Felsőbb Erőm szerepet játszott abban, hogy eljussak az Al-Anonba, és meghalljam a szavakat, amiket meg kellett hallanom.
A terem tele volt emberekkel. Szomorú voltam és ijedt. Velem volt a legjobb barátom. A hátsó sorban ültünk le, szinte a sarokban. Lehajtott fejjel, előreesett vállal üldögéltem. Alig tudtam kinyögni a nevem, amikor a többiek körbejártak a teremben, hogy bemutatkozzanak.
A téma a “Engedd el és bízd Istenre” szlogen volt. A barátom és én is le voltunk nyűgözve. Emlékszem, már attól jobban lettem, hogy ott lehettem a teremben. És rendszeresen vissza is jöttem, mert még jobban akartam érezni magam. Az Al-Anon kiadványokat olvasgatva megtaláltam az összes titkomat mások történeteiben. A társaim tudták, miket tettem a múltban, és ennek ellenére szerettek.
Tudták, hogy többször megfenyegettem az alkoholistát, hogy elhagyom, hogy kiöntöttem az italait a lefolyóba, és hogy időnként én is vele ittam, hogy neki ne maradjon annyi. Tudták azt is, hogy rendszeresen elrejtett palackok után kutattam a garázsban. Rájöttem, hogy nem csak, hogy nem vagyok egyedül, de ezek az idegenek megértenek és szeretnek engem.
Hétről hétre folyamatosan részt vettem a gyűléseken, és elkezdtem sokkal jobban érezni magam. Attól a nyolc évvel ezelőtti téltől kezdve az életem teljesen megváltozott. Többé nem félek. Elég erős lettem, hogy gondoskodjak magamról és a gyerekeimről.
Hiszek benne, hogy a dolgok maguktól is működnek. Örökre hálás leszek annak a teremnyi idegennek az első gyűlésemen, és az Al-Anon programnak is, hogy visszaadta az életemet.
B. Diána