Az Al-Anon ereje,

a közösségben rejlik, ami segít kitágítani a függőség betegségében szenvedő párjának, szülőjének, családtagjának, barátainak látásmódját. Biztosítja a megértettség érzését, a kitaszítottsággal szemben, fejleszti az önelfogadást és a pozitív önérvényesítést a mindent elviselés terhével szemben. A Tizenkét Lépés egy szabad program. Lehetőséget ad az élet átformálására az élet szabta feltételekkel együtt, mindenkinek a saját útja szerint. Azért javaslom a klienseknek a programhoz való csatlakozást, mert hozzájárul saját felelősségük megéléséhez és a felelősség egészségesebb használatának megtanulásához. Azzal, hogy a tagok megosztják egymással tapasztalataikat, erejüket és reményüket, maguktól ráébrednek, hogyan változtathatnak a súlyos kríziseken és játszmákon, amikben részt vesznek. Az ön-hatékonyságnak a megtapasztalása gyógyító erejű.

Dr. Simicz-Futó Katalin
INDIT Közalapítvány "TÜKÖR" Somogy Megyei Drogambulancia szakmai vezető

***

Kétségbeesett feleségek, férjek, édesanyák gyakori kérdése az addiktológiai rendelésen:
„Meg lehet gyógyítani egy alkoholistát?”
A válasz egyértelmű:
„Nem. Csak ha ő akar változni. Akkor segíteni is lehet neki.”
És hogyan érhetjük el, hogy akarjon? Tudomásul lehet-e venni, hogy ez nem orvosi probléma?
Hogy nincs olyan pszichoterápia, tabletta, varázsszer, amivel befolyásolni tudnánk akarata ellenére az alkoholistát!
De folytassuk a párbeszédet:
„Akkor nem lehet tenni semmit?”
Dehogyis nem!

Egy alkoholista családjában rengeteg probléma van. A hozzátartozók már-már teljesen kimerültek idegileg, esetleg testi problémák, magas vérnyomás, gyomorfekély, stb. is jelentkeznek, a gyerekek elhanyagoltnak érzik magukat, zűrzavar, káosz uralkodik, rengeteg tennivaló van.

Csak ne ott kezdjük a problémakupac megoldását, ahol nem lehet!

Azonban mire segítséget kezd keresni egy család, már annyira felőrölték a folyamatos, ki tudja mióta fennálló gondok, hogy nem képes más kiutak felé kutatni. Beleragadtak az egyre fokozódó nehézségekbe.

Ebben a helyzetben az addiktológus javaslata, hogy kezdjen el a hozzátartozó Al-Anonba járni.

Itt:
Találkozik olyan társakkal, akik ugyanazokkal a problémákkal küzdenek.
És már különböző fokon elértek eredményeket.
Rádöbben, hogy van remény.
Megtanulja, hogy mi az alkoholizmus. (Eddig csak a „hatásaitól” szenvedett)
Megtudja, hogy mit jelent a társfüggőség.
És főleg: elsajátítja a programot, amivel egy teljesen új gondolkodásmódot alakít ki, aminek eredményeként döntéseket tud hozni, helyes sorrendbe tudja állítani a problémákat.
Mindeközben megadja társának a szabad döntés lehetőségét alkoholizálásával kapcsolatban.

Dr. Gáspár Judit
Pszichiáter, addiktológus
Félúton Alapítvány, Budapest

***

Mai Magyarországra gondolva nem túlzás talán az alkoholba áztatott társadalom kifejezése, hisz a statisztikák szerint minden tizedik ember alkoholproblémákkal küzd. Így, ha csak a szűkebb kapcsolatokat vesszük figyelembe, több millió lehet azok száma, akik nap mint nap alkoholistákkal vannak kapcsolatban családjukban, baráti körükben, munkahelyükön. A fáma legtöbbször az iszákosokról szól. Az ő életükről, sorsukról, leépülésükről, vagy szerencsésebb esetben a felépülésükről. Kevesebb szó esik azokról, akik nap mint nap a sors különös kihívása végett együtt élnek velük, vállalva ennek minden nehézségét, nyűgét és baját. Tulajdonképpen már-már a józan ész határán túlmutat amit tesznek. Hisz együtt élni egy alkoholistával nem könnyű. Nagyon nem könnyű. Vállalni a mindennapok küzdelme mellett az alkoholtól bűzlő lehelletet, az örökös bizonytalanságot, a szomorúságot majd a reménykedést, az elkeseredettség legmagasabb fokát majd az újbóli remény felcsillanását, a magányt, majd a teljes elszigetelődést. Ez bizony nem könnyű.

Az alkoholisták lelkükben magányosak és hasonlóan a velük együtt elő szülők, férjek/feleségek, gyerekek, barátok is magányosak, kibeszéletlenek lesznek. Az Al-Anon nekik nyújt segítséget. Ott bizalmat, megértést és újbóli reményt találhatnak és nem utolsó sorban jobban megérthetik szerettük alkoholizmusát.

Simicz Ferenc
intézményvezető,
Leo Amici 2002 Addiktológiai Alapítvány

***

23 éve dolgozom a pszichiátrián orvosként. A szenvedélybetegek hozzátartozói gyakran fordultak hozzám tanácsért, mit és hogyan tegyenek annak érdekében, hogy a beteg gyógyulását, ill. kezelését elő segítség. Legtöbbször kudarcot vallottunk. Ezen változtatott az önsegítő csoportok megismerése.

A szenvedélybeteg tehetetlen az alkohollal szemben, én mint orvos, pszichiáter és addiktológus és a hozzátartozó is tehetetlen a szenvedélybeteggel szemben.

Az Al-Anon segít a hozzátartozónak a saját érzései felismerésében, a helyes segítség megtanulásában, a szenvedélybeteg megértésében.

Változtatott a hozzáállásomon, hiszen ha egy szenvedélybeteg hozzátartozójával eljön szakrendelésre segítséget kérni, a beteget AA-ba, GA-ba, vagy NA-ba, míg a hozzátartozót Al-Anonba küldöm, és ha a gyereke kíséri ACA-t javaslom.

Van segítség mindenki számára, csak kérni és elfogadni kell.

Dr. Gaál Erzsébet, főorvos
Kenézy Kórház, Felnőtt Pszichiátria, Addiktológiai részleg

***

Egy szenvedélybetegeket kezelő rehabilitációs otthon vezetőjeként, a terápia szerves részének tartom a család fejlődését az ellátott terápiája során. Hosszú évek tapasztalatai engedik mondatni: egy függő sikeres felépülése csak családtagjainak épülésével párhuzamosan lehet igazán teljes. Az Al-Anon közösségét igazán jó modellnek tartom, eddig és a jövőben is ajánlom az érintetteknek.

Kiss András
Mérföldkő Egyesület Rehabilitációs Otthon
Szakmai vezető

***

Szigetváron az Addiktológiai Rehabilitációs Osztályon 23 éve dolgozunk szenvedélybetegek - elsősorban alkoholfüggő betegek - rehabilitációs kezelésével. Ahogy én láttam az első 10 évben figyelmünk elsősorban az alkoholbetegre, az ő viselkedésének mélyebb megértésére és segítésére irányult. Csak ezt követően kezdtünk behatóbban foglalkozni, aztán együttműködni a hozzátartozókkal is. A gyakorlatban úgy látom, hogy az alkoholbetegek mikor már belátják, hogy problémáik vannak az életükkel és az ivással, akkor már közelebb vannak a segítségkéréshez, és a segítség elfogadásán keresztül a változáshoz, a józanná váláshoz. A hozzátartozók, akik együttmaradtak az alkoholbeteggel - tapasztalatom szerint - kétféle lelki állapotban vannak mire eljutnak hozzánk: Az egyikben nagyon elfáradtak, tehetetlennek érzik magukat, és nincs erejük már magukra. A másik lelki állapotban egy kontrolláló, irányító állapotban vannak, s mindig "tudják, hogy mit kellene csinálni az alkoholbetegnek". Az első állapotban úgy érzik nincs erejük "még plusz egy csoportba is eljárni", ami az Al-Anon, a másikban pedig meggyőződésük, hogy semmi szükségük rá. Szóval, egyértelmű, hogy a hozzátartozók is lelkileg sérült személyek, és mint ahogy gyakran kiderül maguk is alkoholproblémás családban nőttek fel. Azaz mélyen igaz az a vélemény, hogy alkoholproblémás személyekkel nem egyénileg, négyszemközt, hanem párjukkal közösen, illetve családterápiát végezve lehet valódi, eredményes terápiát végezni, mely mind a beteg, mind a hozzátartozója aktív együttműködését igényli. Csak a hozzátartozó változásával és együttműködésével tud valóban józanodni a család.

Dr. Szikszay Petronella, osztályvezető főorvos
pszichiáter, addiktológus, pszichiátriai rehabilitációs szakorvos
Szigetvári Kórház Addiktológiai Osztály
A Deviáns alkohológia c. kötet társszerzője.

***

Mit jelent számomra, mit kaptam az AL-ANON programtól?

Amikor segítőként segítséget kértem szenvedélybeteg barátnőmnek, és közölték velem, hogy nekem is segítségre volna szükségem, valahol mélyen éreztem ez így van, de olyan erősen dolgozott bennem saját problémáim hárítása, hogy nem voltam kész beismerni magamnak azt, hogy segítségre lenne szükségem. Méregettem magamat egyedül, hogy társfüggő vagyok-e, úgy ítéltem meg, hogy vannak ugyan problémáim, de kezelni tudom őket. Hónapokig emésztettem magam, egyre feszültebb lettem, a problémáim pedig nem oldódtak meg továbbra sem. Igazából nem is tudtam akkoriban, hogy mi a problémám, csak a problémáim tüneteit érzékeltem. Amikor elmentem a kaposvári Al-Anon gyűlésre, már nagyon rosszul voltam így visszagondolva. Elhatalmasodott bennem az önsajnálat, az önvád, a bűntudat, a hárítás egyszerre.

Segítőként nehezen tudtam elfogadni azt a tényt, hogy nekem is segítségre lehet szükségem. Úgy éreztem vannak, akiknek szükségük lehet mások támogatására, de nekem segítőként a problémáimat meg kell tudnom oldani, egyedül. Felszínesen nem utasítottam el mások segítségét, de a konkrét, személyiségemet érintő támogatási szándékot mindig hárítottam. Ez a fajta hozzáállásom a saját problémáimhoz gyermekkoromban gyökerezik, működésem okait ma a program segítségével kezdem megérteni. Az Al-Anon megmutatta azt, hogy nem vagyok egyedül. Megkönnyebbültem.

Mielőtt gyűlésekre kezdtem járni, szégyelltem magamat olyan gondolatokért, amikért nem kellett volna. Felelősnek hittem magam azért, amire nem volt befolyásom. Féltem a hibázástól, mindent végletesen fogtam fel.

Segítőként ebből számos problémám akadt az évek folyamán. Volt, amihez megtanultam alkalmazkodni, de mélyebben nem értettem a saját működésemet. Megértettem, hogy alkoholista édesapám, és pszichiátriai beteg édesanyám egy olyan rosszul működő családot teremtett számomra, amiben gyermekként sérültem. Az Al-Anonnak köszönhetem, hogy elvezetett az ACA programjához, aminek segítségével tanulom kimondani a sérüléseimet, megérteni az ebből fakadó, nehézségeimet okozó működésemet. Ez nem könnyű, néha iszonyúan nehéz, de érzem, biztonságos úton járok.

Wolf Róbert
szociális munkás
Kaposvár, Drogambulancia